A zsalu célja

A zsalu célja

A zsalu feladata, hogy szabályozza és helyén tartsa, alakot formáljon a frissen öntött beton számára. Persze napjainkban már találkozhatunk alumíniumból készült zsaluval, a házkörüli munkálatok esetében még mindig a fából készült zsaluanyag a nyerő. Biztonságosabb, ugyanis könnyebben lehet vele dolgozni, mert a megfelelő zsalu létrehozásához legalább 2,5 centiméteres deszkákat kell használni. Ez éppen elég vastag ahhoz, hogy nagyobb súlyt is elbírjon, de nem túlságosan vastag ahhoz, hogy ne lehessen vele könnyedén dolgozni.

A faanyagból készült zsalu kapacitása jelentős, de természetesen véges – hajlékonyságáról pedig ugyanezt lehet elmondani. Mindig legyünk körültekintőek a zsaluzást igénylő munkákra történő felkészülés során. Abban az esetben, ha nagyon széles, vagy többméteres zsalura lenne szükségünk, érdemes szakértőkhöz fordulni tanácsért. Vannak olyan helyzetek, amikor megfontolandó az alumínium zsalu bérlése, de több összeütött deszka is jó megoldás lehet. A jól összeütött deszkák megfelelő támasztékot biztosítanak és az egyébként viszonylag gyorsan száradó, kiöntött beton egyhelyben maradását képesek fenntartani, de figyeljünk az elkészített zsalu minőségére. Noha adott esetben csak néhány órára, de a friss betont masszívan egyben kell tartania, így ha megspóroljuk az elkészítésre fordított időt és elsietjük a zsalu összeállítását a faanyag megrepedhet, a szerkezet ingataggá válhat.

Járdák, lépcsők, vagy egyéb alapok kiöntéséhez a helyes zsaluzás folyamatának részletes elsajátítása elengedhetetlen, mert meghatározza a megkötött, kész beton végleges alakját és szerkezeti tartósságát is.

 

Szakértői segítségért, további információkért forduljon bizalommal munkatársainkhoz!

 

Sipos Zoltán

tetőszerkezetek tervezése, ajánlat kérés

Telefon: +36 70 336 4141

E-mail: 

 

Hajas Tamásné Anikó

kereskedelem és árajánlat kérés

Telefon: +36 62 422 221

E-mail: 

 

Németh Norbert

beszerzés, logisztika, kereskedelem

Telefon: +36 70 945 7955

E-mail: 

 

Tetőszerkezet gyártásra árajánlat kérés, információ adás, egyeztetés, előzetes felmérés

E-mail: